Uriah Heep 2.
Napjainkig
1976 júliusában Byront kirúgták a zenekarból. Nem sokkal később Wetton bejelentette távozását.
Helyére Trevor Bolder került, énekesként pedig olyan jelöltjei voltak a zenekarnak, mint David Coverdale vagy Ian Hunter. Végül John Lawton lett a frontember, aki korábban a Lucifer's Friend és a Les Humphries Singers formációkban énekelt. Érkezésével az együttes végleg eltávolodott a fantasy dalszövegektől, zeneileg pedig egyre inkább a populáris rock felé mozdult el. A Firefly címet kapott album 1977 februárjában jelent meg. A korongon erősen megfogyatkoztak a gitárszólók, és Hensley is egyre többet játszott a kornak megfelelő hangzású szintetizátorokon.
A lemez amerikai turnéja a KISS társaságában zajlott, 1977 júliusában pedig ismét stúdióba vonult a zenekar, hogy felvegye az Innocent Victim című nagylemezt. Zeneileg az Innocent Victim folytatta elődje irányát, a dalok minőségi hangszerelést kaptak, melyekben nagyrészt Lawton és Hensley játszotta a főszerepet.
1978 áprilisában rögzítették a következő albumot. A Fallen Angel 1978 augusztusában jelent meg, és a dalszerzésbe Lawton is aktívan belefolyt, így a Fallen Angel minden korábbinál poposabb dalokat tartalmazott. Az albumot kedvezőtlenül fogadta a kritika, és ezzel párhuzamosan egyre több lett a vita az együttes tagjai között. Főleg Lawton és Hensley viszonya vált egyre hűvösebbé, ami végül szakításhoz vezetett. A Belgiumban megrendezésre került Bilzen fesztiválon játszott utoljára John Lawton a zenekarral.
John Sloman
Lawton utódja a Lone Star énekese, John Sloman lett, aki az éneklés mellett zongorán és gitáron is játszott. Sloman érkezése után azonban Lee Kerslake bejelentette távozását. A dobok mögött Chris Slade segítette ki az együttest, aki korábban a Manfred Mann's Earth Band-ben is megfordult. A Conquest címmel 1980 februárjában megjelent anyag zeneileg rádióbarát, az AOR-hoz közelítő album. Sloman elődjénél magasabb hangfekvésben énekelt, hangja leginkább Glenn Hughes orgánumára hasonlított. Az album pozitív kritikákat kapott, ennek ellenére Box „zavarosnak” nevezte az anyagot, Bolder elmondása szerint erőteljesen hallható az a „rendetlenség” mely akkoriban körülvette a zenekart. Hensley egyre csalódottabbá vált, elsősorban Sloman miatt, így 1980 szeptemberében elhagyta a bandát.
A sorozatos kilépések miatt Mick Box 1981-re egymaga maradt, a Uriah Heep nevet pedig levédette magának.
Peter Goalby
Box hamar összeszedte magát, nemsokkal később már újra Lee Kerslake-kel zenélt együtt, aki azokban az években Ozzy Osbourne zenekarában bukkant fel. Kerslake hozta magával a basszusgitáros Bob Daisleyt, aki szintén Ozzy mellett zenélt korábban. A billentyűs hangszerek mögé John Sinclair került Énekesként azt a Peter Goalbyt szerződtette az együttes, aki korábban a Glenn Hughes által fémjelzett Trapeze együttes tagja volt.
Az Abominog címmel 1982 márciusában megjelenő anyag egy sokszínű zenekart mutatott, melynek hangzásában a progresszív rock is helyet kapott az AOR mellett. Az album a listákon is jól teljesített, az Amerikai Egyesült Államokban az 56. helyet sikerült megszereznie, de a Monsters of Rock fesztiválon is sikerrel lépett fel a zenekar.
1983 januárjától az év márciusáig tartottak a következő album felvételei, mely Head First címmel 1983 májusában jelent meg. A korongról a Lonely Nights vált slágerré, de Daisley a megjelenést követően elhagyta az együttest, hogy visszatérjen Ozzy Osbourne mellé. Helyére a régebbi társ, Trevor Bolder érkezett.
1985-ben jelent meg az együttes új albuma, az Equator. A lemez minden tekintetben folytatta a Head First irányvonalát. A megjelenést követően ismét turnéra indult a Heep, amely során Goalby egyre halványabb teljesítményt nyújtott. Az énekes teljesen kimerült, és a hangszálaival is komoly problémák adódtak. Hamarosan távozott a zenekarból, csakúgy, mint a billentyűs hangszereken játszó John Sinclair, Helyére Phil Lanzon lépett.
Bernie Shaw
1986-ban az egykori Praying Mantis vokalista, Bernie Shaw lett a frontember, és máig ő is maradt ezen a poszton. A Box-Shaw-Bolder-Lanzon-Kerslake ötös volt az együttes első olyan felállása, mely hosszú éveken át működőképesnek bizonyult, 1986-tól 2007-ig nem volt változás.
1989-ben megjelent a zenekar következő nagylemeze, a Raging Silence. Ezt követte az 1991-es Different World, amely határozott lépést tett a hard rock felé, Ezt követte az 1995-ös Sea of Light, ezen a Uriah Heep visszatért az 1970-es évekre jellemző hangzáshoz, előtérbe került a Hammond-orgona. 1998 szeptemberében jött ki a Sonic Origami, ezt követően az együttes csaknem 10 évig nem készített új lemezt.
2007 elején a dobos Lee Kerslake egészségügyi problémák miatt bejelentette távozását. Utódja Russell Gilbrook lett, vele rögzítették a Wake the Sleeper című lemezt. Idáig utolsó lemezük, az Into the Wild 2011–ben jelent meg, és a kritika szerint hosszú idő óta a legjobb Heep-album. Várjuk a folytatást.
( Forrás: WP, hivatalos honlap, rajongói oldalak)