Deep Purple 2.
1973-ban a Lord-Paice-Blackmore trió új tagokat keresett. Roger Glover helyére Glenn Hughes került, a frontember pedig egy akkor ismeretlen arc, az 1951-ben született David Coverdale lett.
Az új felállású Deep Purple 1973 novemberében adta ki Burn című lemezét. Mivel Glenn Hughes Coverdale-hez hasonlóan elképesztő hangterjedelemmel rendelkezett, a zenekar kihasználta az ő hangját is, így a dalokat Hughes és Coverdale énekelte koncerten és lemezen egyaránt. Az album ismét egy kreatív és ereje teljében levő együttest mutatott, Amerikában bekerült a Top 10-be. Ezt követte az 1974-es Stormbringer, melyen már erősen érződik Hughes és Coverdale hatása. A kritikusok szerint az egyik leggyengébb Purple album született meg. Bár koncertjeik még mindig telt házak előtt zajlottak, 1975-ben Richie Blackmore kilépett az együttesből. Helyére – Coverdale javaslatára – egy tehetséges, bár idáig más stílusban játszó gitáros, Tommy Bolin került. Vele adták ki az 1975-ös Come Taste The Band című lemezt, amely erősen megosztotta a rajongókat. Sokan dicsérték, még többen nem is tartották Deep Purple-albumnak. A megjelenést követő turnén az együttes olyan gyenge koncerteket produkált, hogy Lord és Paice 1976. március 15-én a liverpooli Empire Theatre-ben adott koncert közben elhagyták a színpadot. Tommy Bolin 1976. december 4-én drogtúladagolásban meghalt. A tagok ezek után önálló munkákba kezdtek.
***************
A Coverdale-éra után 13 évvel még volt a Deep Purple-nek egy kísérlete Ian Gillan nélkül. 1989-ben Joe Lynn Turner lett a frontember. Bár a kiváló képességű énekes négy évig volt a Purple tagja, és a koncerteken a régi, nem vele készült dalokat is színvonalasan adta elő, mégis csak egy album, az 1990-es Slaves and Masters őrzi hangját. Az 1993-ban fennállásának 25 éves jubileumát ünneplő együttes visszahívta Ian Gillant, és ez azóta így is maradt. A következő részben a napjainkig működő Deep Purple munkáit elemezzük.
( Forrás: WP, hivatalos honlap, elemzések, szaklapok, rajongói oldalak)